Óvintézkedések beázás ellen

Előzze meg a bajt, ezen nem érdemes spórolni

A fürdőszobákban a zuhanyzók és kádak környezete, az emeleti fürdőkben a padló megfelelő vízszigetelése különleges figyelmet érdemel. Biztosan sokakkal előfordult már, hogy eláztatták az alattuk lakó szomszédot, vagy a fürdőszoba fala átázott.

ovintezkedes-beazas-ellen2.jpgA repedések jellemzően a fugákban és leginkább a falcsatlakozásokban keletkeznek, ahol a víz már könnyen bejuthat a burkolat mögé. De előfordulhat, hogy egy eltörött burkolólap repedései mentén kerül a burkolat alá a nedvesség. Ezzel megkezdődik a víz lassú károkozása, aminek a vége általában bontás, felújítás, azaz nem várt összegű kiadás. Ilyenkor bizony mélyen bele kell nyúlnunk a zsebünkbe még akkor is, ha rendelkezünk biztosítással, és a helyreállítás közvetlen költségeit többé-kevésbé a biztosító állja. Bármely módon is rendeződik a kár, igen sok időnk rámegy az ügyintézésre és a megfelelő szakember felkutatására.

Ezt előzhetjük meg egykomponensű, vagy kétkomponensű cementkötésű vízszigetelések felhordásával, melyek az aljzat, a falazat és a szomszédos helyiségek védelmére szolgálnak. Van olyan vízszigetelő anyag, melynek nagy előnye, hogy gyakorlatilag bármilyen felületre felhordható megfelelő előkészítés után, és akár fél nap múlva már burkolható is.
De ha még gyorsabb megoldást szeretne, akkor létezik már olyan kenhető vízszigetelés is, amely a bekeverése után azonnal felhasználható, tartósan rugalmas marad és ellenáll a víznyomásnak. E szigetelőréteg közvetlenül az aljzatra kerül, így az alatta elhelyezkedő teljes rétegrendet és az egész szerkezetet, szomszédos helységeket megvédi a káros vízhatásoktól.

 

Bármelyik vízszigetelő rendszert választja, nézzen utána, hogy a rendszerekhez tartoznak-e egyéb kiegészítő elemek, mint példálul szigetelő-gallérok, valamint külső és belső sarokelemek. Ezeket a csatlakozó- és dilatációs hézagoknál, illetve a fürdőszobákban a csőáttörések és a gépészeti berendezések vízzáró csatlakozásainál szükséges a szigetelőanyagba ágyazni a vízszigetelés folytonosságának biztosítására.

A vízszigetelő rendszerek mellett szóló érveknek számítanak tartósságuk, hosszú élettartamúk és megbízhatóságuk. Beépítésük a költségeket csak alig észrevehetően növeli, de baj - csőtörés, repedés vagy szivárgás - esetén jelentősebb kiadásoktól menthetik meg a lakás tulajdonosát.